Kossuth Lajos Általános Iskola - Ez történt


 
Iskolaigazgató: Kundra Lászlóné
E-mail: klain030096@gmail.com

Aktuális Kedvcsináló Bemutatkozunk | Ők is ide jártak | Tanáraink
Osztályaink |
Alapítvány | Büszkeségeink Rólunk írták | Galéria
Akiknek köszönettel tartozunk | Dokumentumtár | Ez történt
 
 Versenyek, eredményekLeendő elsőseinkTIOP-1.1.1-07/1

 

Balatonakali tábor | képek

Június 26-30 között, azaz 5 napon keresztül együtt táborozhattak újra a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói Balatonakaliban. A több, mint 30 fős kis csapat, a már jól megszokott módon, vonattal utazott a Balaton partjára. Az öt nap során élményekben gazdag programok vártak a táborlakókra. A második nap délelőttjén megcsodálhatták Balatonfüreden az Állami Szívkórház gyönyörű környezetét, a kikötőt és az Anna-bálnak otthont adó Anna Grand Hotelt, délután pedig balatonakali kék szalagos strandját ismerhették meg az első alkalommal táborozó diákok. A vacsora után egy kis karaoke partyval kedveskedtünk a többi táborlakónak. Harmadik nap délelőtt  az első hajó fogadására mentünk a Kikötőbe és megnéztük a Bandiera Zászlóforgatók műsorát, végül a fogadott hajóval vízre szálltunk mi is. Az ebéd utáni csendes pihenőt követően, újra a strandé volt a főszerep, ahol a gyerekek élvezhették a Balaton pezsgését szószerint, mert a széltől jó nagyra sikerültek az uszógumikat magasba emelő hullámok. Este újra egy kis karaoke bulin mutathatta be mindenki a saját hangját. Ezt követően az egész negyedik napot a strandnak szenteltük, majd vacsora után újra Balatonfüredre utaztunk, ahol egy vitorlás hajó fedélzetéről gyönyörködhettünk a balatoni naplementében. Hazaérkezés után gyors takarodót fújva, gyorsan pihenni küldtük a gyerekeket, akik akkor még nem sejtették, hogy egy óra múlva már újra talpon lesznek, hiszen ki kellett állniuk egy bátorságpróbát is. Az utolsó napon a pakolásé és a búcsúzásé volt a főszerep, ezt valahogy az időjárás is megérezte, mert egészen a vonatindulásig szakadt az eső. Mégegyszer, utoljára lenéztünk a strandra, ahol most nem a fürdésé, sokkal inkább a csócsóé és a léghokié volt a főszerep. Végezetül a terveknek megfelelően fél hét magasságában befutott a vonatunk Dunaújvárosba. Összegzésül elmondhatjuk, hogy mindenki jól érezte magát, az időjárás kegyes volt hozzánk és jövőre remélhetőleg, legalább ugyanennyien utazunk Balatonakaliba.

Csikós-Nagy Norbert, Rédei Zita és Koncz Magdolna nevelők

Mert táborozni jó - Napközis tábor | képek

Tizenkettedik éve szervez nyári napközis tábort a Kossuth Lajos Általános Iskola a tanév befejezése után. Eleinte 20-30 diák gyűlt össze ezen a 8 napos táboron, de az idő haladtával az igény egyre nagyobb lett. A tavalyi és idei évben már általában 50 feletti volt a tábori létszám. Az iskola pedagógusai projektekben játszanak, dolgoznak együtt az ide jelentkező tanulókkal, akiknek nagy része az iskola tanulója, de kívülről is fogadnak általános iskoláskorú gyermekeket: barátokat, unokatestvéreket, szomszédokat. Vannak évek óta visszatérő külsős táborlakók, akik a változatos programokért, a barátokért, és a jó hangulatért térnek vissza.
Az idei tanévben négy projektnek lehettek aktív tagjai a tanulók. Megismerkedhettek a dzsungel rejtelmeivel, állataival, életével Góczánné Renyák Éva és Tóth Szilvia projektvezetők segítségével, akik harci díszbe öltöztetve a gyerekeket egy igazi áldozati táncot tanítottak be. A leendő elsős tanító nénik: Cziczingerné Nagy Éva és Rédei Zita projektje a csigák életéről szólt, ahol csupa érdekes feladatot oldottak meg a gyerekek: etették, versenyeztették, nyaralót építettek a csapat csigájának. Fantasztikus mozaikokat készített minden csapat, ami az iskola aulájában került kiállításra. A zene és a sport elengedhetetlen része iskolánk életének. A tanulók mindennap sportoltak és kétszer egész napos uszodai foglalkozáson vettek részt Csikós-Nagy Norbert és Czimmer Éva irányatásával. Az utolsó két napon a vakációra való rákészülést segítette elő Gere Szilvia és Tükör Balázs, akik a zenét hívták segítségül a jó hangulathoz, énekeltek, táncoltak, örömködtek.
A tábori élet elengedhetetlen része volt a fantasztikus ellátás: a finom ebéd mellett mindennap frissen sütött finomság várta a játékban kifáradt gyerekeket: lángos, pogácsa, goofry, piskóta tekercs, pizza természetes ebben a táborban, amit Behringer Vivien és csapata biztosított számunkra. Mindennap fagyiztunk és játszottunk iskolánk udvarán kialakított gyönyörű játszóterünkön. Kár, hogy ilyen rövid ez a tábor – mondták a gyerekek. Júliusban azonban átadjuk az iskolát a mesterembereknek, hogy önkormányzatunk segítségével kicsit felújítva, megszépítve kezdhessük az új tanévet.

Napközis tábor – Dzsungel projekt | képek

Több mint tíz éve szervezünk napközis tábort az iskola udvarán a tanév befejezése után. Ezzel a gyermektársaságra és izgalmas programokra váró nebulókat és a dolgozó szülők felügyelet nélkül maradt gyermekeit célozzuk meg. Az első két napon a Dzsungel projekten tevékenykedtek a tanulók, majd nagyszerű bemutatót tartottunk a tanultakról.

Góczánné Renyák Éva és Tóth Szilvia projektvezetők

Tanévzáró ünnepély | képek

Véget ért a 2013/2014-es tanév. Számot adtunk az elmúlt tanév legfontosabb eredményeiről, eseményeiről és megállapítottuk, hogy tanulóink egyharmada egész évben nagyszerűen helytállt. 48 tanulónk szerzett kitűnő bizonyítványt, 41-en pedig kiemelkedően teljesítettek. Tehetségponttá váltunk az év folyamán. Különösen a zene, a dráma, a polgárvédelem és a kötélugrás területén ismerték el a hosszú évek óta folytatott sikeres és szorgalmas munkánkat. Mindösszesen egy tanulónkkal találkozunk augusztusban a javítóvizsgán, ami azt jelenti egyéni törődésre épülő oktatómunkánk a felzárkóztatás oldaláról is eredményes volt. Elfáradtunk mindannyian.

Tartalmas pihenést kívánok minden tanulónknak, kollégámnak és a szülőknek.

Kundra Lászlóné igazgató

Ballagás 2014


A bolondballagás mókás öltözékei helyett 2014. június 13-án csinos hölgyek és öltönyös fiatalemberek jelentek meg az osztályban, majd körbejárták az iskolát, hogy még egyszer búcsút vegyenek és erőt merítsenek a barátok, az iskolatársak, a nevelők jó kívánságaiból.

Wolf Györgyné és Gere Szilvia 8.a és 8.b osztályfőnökei


Ballagás képeiből összeállított videó

Bolondballagás 2014 - képek

Mókás öltözékbe bújtak a 8.a és 8.b osztályos tanulók csütörtökön a bolondballagás napján, hogy kötetlen légkörben hallgassák meg az osztályok, a tanárok nekik énekelt búcsúdalát. Potyogtak a könnyek, csilingeltek a kacajok, de jó még egy kicsit bolondozni, így együtt, általános iskolásként.

Wolf Györgyné és Gere Szilvia 8.a és 8.b osztályfőnökei

Projektnap az utolsó héten - képek

Az utolsó héten hagyományainkhoz híven projektnapot tartottunk, ahol felsőseink az Ételművészet, Sport, Ének, Tánc és Divat projektek közül válogathattak. A hangulatról ízelítőt adnak a bemutatón készült képek.

Kissné Fetth Mária igazgatóhelyettes

Mert mi összetartozunk - képek

Sajátos módját választottuk a Nemzeti Összetartozás Napján való megemlékezésnek. Kovács Csaba tanár bácsi szervezésében ismerkedtünk egymással, egymás tudásával, jellemével, személyiségével. Mert fontos, hogy ismerjük egymást, hiszen mi összetartozunk. Hasznos, érdekes délelőttöt töltöttünk együtt június 4-én.

Kundra Lászlóné igazgató

Családi nap - képek

Nagyon jó hangulatú családi délutánon avattuk fel iskolai játszóterünk következő játékát: a kalózhajót. Az iskolai alapítvány támogatásából, szilveszteri báli bevételből, szülői gyűjtésből sikerült megvalósítani ezt a játékot, melyet tanulóink nagy örömmel vettek birtokba. Rövid műsorunkban gitárosaink, 8. b osztályunk és kötélugróink léptek fel. Ezután mindenki kötetlenül szórakozhatott. Fociztak, zsinórlabdáztak, társasoztak, pingpongoztak a nagyok, kézműveskedtek, homokoztak, játszótéren játszottak a kicsik. A szülők pedig jókat beszélgettek, ettek-ittak.  Tábori hangulatot idézett a tábortűz, a gitárszó és az ének is. Jól éreztük magunkat.

Kundra Lászlóné igazgató

Gyereknap - képek

Rendkívül ügyes szervezőmunkával nyolcadikosaink gyereknapot szerveztek kisebb társaiknak. Nagyon jól érezte magát mindenki ezen a péntek délelőttön. Büszkék vagyunk végzős diákjainkra!

Gere Szilvia és Wolf Györgyné nyolcadikos osztályfőnökök

Kézműveskedtünk - képek

Vándorkiállítás nyílt a Művelődési Házban, ahol Fejér Megye Népművészei állítottak ki. A csodálatos kiállítás mellett a szervezők iskolánk alsós tanulóit is meginvitálták egy kis ügyeskedésre, melyen tanulóink nagy örömmel vettek részt. Nagyon szép alkotások születtek tanulóink keze által, talán köztünk vannak a jövő népművészei.

Kissné Ságodi Gyöngyi alsós munkaközösség-vezető

Kötélugrók az óvodában - képek

Május 9-én a nagyvenyimi óvoda családi napján lépett fel iskolánk kötélugró csapata. A csapat tagjai elsősorban az elsősök és másodikosok közül kerültek ki, akiket Boromiszáné Gelencsér Erika tanított meg az alapugrásokra. De ott voltak felsős tanulóink is, akiket Csikós- Nagy Norbert tanár bácsi január óta tehetséggondozó programunkban oktat a nehezebb ugrásokra. Őket Méry István, egykori testnevelőnk avatta be ebbe a különleges és érdekes sportágba. Nagy tapsot kaptak gyermekeink. Gratulálunk a szorgalmas, ügyes gyerekeknek és testnevelőiknek.

Kundra Lászlóné igazgató

Jövőnk energiája - képek


Hogyan működik az atomenergia? Mi lenne, ha nem létezne a Paksi Atomerőmű? Hogyan őrizhetjük meg egészséges környezetünket gyermekeink, unokáink számára úgy, hogy ne kelljen áramhiánnyal küszködnünk, vagy a mainál jóval magasabb villanyszámlát fizetnünk?
Ezekre és még további izgalmas kérdésre is választ kaptunk, amikor meglátogattuk a Paksi Atomerőmű interaktív kiállítását. Az MVM Csoport, a Paksi Atomerőmű tájékoztató kamionjában személyesen is kipróbálhattuk, hogyan nőne a villamos energia ára és a környezetterhelés, ha csökkentenénk a legolcsóbb és legtisztább áramot előállító atomerőmű teljesítményét. Megtudhattuk, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett működik a paksi erőmű, s tájékozódhattunk az olcsó és tiszta atomenergia hosszú távú alkalmazásával kapcsolatos tervekről.
Mindez történt 2014. április 15-én a nagyvenyimi iskola udvarán.
Szimulátorunkon irányíthattuk az atomerőművet, láthattuk, hogyan drágulna az áram és hogyan nőne Magyarország károsanyag-kibocsátása, ha nem lenne atomerőmű.
Megnézhettük a filmet az atomerőmű működéséről és az atomenergiáról. Az interaktív kiállításon megismerkedhettünk a világ összes atomerőművével, a közel három évtizede biztonságosan működő Paksi Atomerőmű történetével és jövőjével, a magyar villamosenergia-hálózattal, Paks és környezete élővilágával. Tekertünk egy kört áramfejlesztő kerékpárral, és megtudhattuk, mennyit kellene biciklizni ahhoz, hogy megtermeljük egy fél órás tévéműsor végignézéséhez szükséges energiát.

Kundra Lászlóné igazgató

Magyar Költészet Napja - képek

A magyar költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. Mi is ünnepeltünk ezen a napon. Minden osztályunk egy-egy költeménnyel készült erre a napra, és előadta az iskola diákjaiból álló közönségnek.  8. osztályosaink bemutatták József Attila életét, elszavalták legszebb verseit.

Budai Árpádné magyar-történelem szakos tanár

Környezetvédelmi projektnapok - képek

Iskolánkban évek óta megismételjük a környezetvédelmi projektnapokat, amelynek keretében udvarunk szépítése és rendjének fenntartása az elsőrendű feladatunk. Így volt ez most is. A tavaszi szünet előtti napokban pályázati pénzen, a Faluszépítő Egyesület segítségével tovább szépítettük udvarunkat. Egy kisebb és egy nagyobb focipálya kialakítása a cél, és ezt választjuk el az elültetett bokrok segítségével. Minden alsós osztály kivette részét az ültetésből, a felsősök pedig a gödrök kiásásában és az öntözésben segítettek. Most még nagyon kicsik ezek a növények, de néhány év múlva gondoskodásunkat meghálálják, és igazi díszévé válnak udvarunknak. Az udvari szemétszedés egyébként is rendszeres feladata egy-egy csoportnak, ezekben a napokban azonban még jobban figyeltünk környezetünk tisztaságára.

Kundra Lászlóné igazgató

Tehetségeké a tér - képek


 Ezzel a címmel indította el a mezőfalvi iskola a tehetség hónap keretén belül szervezett nagyszabású utca művészeti fesztivált, melyen közel 300 diák szerepelt a Dózsa Mozi előtt. Mint Tehetségpont, mi is részt vettünk Németh Petra 7. osztályos tanulónk énekével és a 3. osztályosok utca rajzával amit, Berczi Melinda, Greksa Lilla, Rácz Fanni és Rajcsányi Mercédesz készített. Jól éreztük magunkat ezen kellemes, szép délutánon.

Kundra Lászlóné igazgató

Nagycsoportosok az iskolában - képek

Hagyomány már iskolánkban, hogy minden év tavaszán vendégségbe hívjuk az iskolába készülő nagycsoportos óvodásokat. Így volt ez az idei tanévben is. Március 26-án délelőtt két tanítási órán vettek részt a nagycsoportosok az első osztályokban. Márti és Gyöngyi néni olvasás órára invitálta a gyerekeket, Erika néni pedig a tornateremben szervezett játékos foglalkozást. Közösen játszott elsős és óvodás, miközben nagyon örültek egymásnak, hiszen jó ismerősök már az óvodából. Egy kis nasival és ajándékkal ért véget a közös délelőtt. Mi is ott voltunk, és várjuk szeretettel a szülőket szerdán a nyílt napra és a szülői értekezletre.

Cziczingerné Nagy Éva és Rédei Zita leendő elsős tanító nénik

Megemlékezés a Víz Világnapjáról - képek

Az ENSZ  1992-ben döntött Dublinban arról, hogy minden évben március 22-én ünnepeljék világszerte a víz világnapját. A tiszta víz fontosságára, a fenntartható vízgazdálkodásra és a tudatos vízhasználatra a negyedik évfolyamos tanulók rövid műsorral hívták fel a figyelmet.A műsor után a Megulesz Gabriella a Dunaújvárosi Vízi Társulat igazgatója kihirdette a témához kapcsolódó rajzpályázat díjazottjait.
"Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy." (Saint-Exupéry)

Budai Árpádné és Góczánné Renyák Éva 4.-es tanítók

Március 15. - képek

 

Zászlók díszítik ma
az utcákat végig.
Márciusi szélben
szállnak fel az égig 
Álljunk meg  előttük
csak egy pillanatra.
Emlékezzünk vissza
arra a nagy napra. 
 Az a nap a népnek
szabadságot adott.
Mi sem felejtjük el
azt a dicső napot.   

 

Március 15. – Nemzeti ünnep - képek

Tavasz akar lenni, és mi arra gondolunk, hogy volt már tavasz ezen a Földön, tavaszok, amelyeknél szebbet és dicsőbbet még nem látott ez a nagyon öreg világ. Ma az egész nemzet ünnepel. Ruhánkra kokárdát tűzünk, emlékezünk Kossuthra, Jókaira, Petőfire, és arra a sok ifjúra, aki megmozdult március idusán a zsarnokság és az elmaradottság ellen. Ma rájuk emlékezünk.

Siklós Panna és Wágner Anna 6. osztály

Hóvirág túra - képek

Iskolánk évek óta részt vesz a Dunán innen Dunán túl túrán, amely most valóban a Duna túlpartjára vitt bennünket.  A dunaújvárosi Gárdonyi iskolában neveztünk erre a teljesítmény túrára. A túra első része a Duna-parton haladt, amely ebben a tavaszi időben igazán nagyon szép volt. Útközben megnéztük a város szobor parkját, ahol sok vasból készült szobrot láttunk. Az aratók c. szobornál fényképezkedett is kis csoportunk. Több állomáson megálltunk, ahol igazolták a részvételünket, volt ahol csokit kaptunk. Később a Duna melletti erdőben folytattuk utunkat. Hóvirágokat csak egy helyen láttunk, gyorsan le is fotózta mindenki. Kiérve az erdőből megláttuk a hidat. Nekem ez a rész tetszett a legjobban, mikor átmentünk a híd alatt, nagyon érdekes és egy kicsit félelmetes is volt. Dunavecsén a célban zsíros kenyeret és teát kaptunk. A jelvényeket és az okleveleket csak később az iskolában vettük át. Szép időnk volt, jót sétáltunk ebben a napsütésben. Köszönjük Jani bácsinak a túra vezetését.

Czimmer Éva diákönkormányzat vezető

Koripálya - képek

Már másodszorra sikerült ebben a tanévben bejutni a koripályára. Én nagyon szeretek korcsolyázni, nem véletlen, hogy egyszer sem estem el. Kihasználva minden pillanatot, szinte alig voltam kint pihenni. Sárival és a Fannival koriztam végig. Sokat játszottunk és fogócskáztunk együtt. A nagyok megfogták egymás vállát és úgy korcsolyáztak. A tanárok fotóztak is, ők öten vigyáztak ránk. A Fanni olyan gyors volt, hogy alig tudtuk utolérni. Fanni mindig el akart esni, mert még soha nem esett el. A Sári meg a Fanni megfogták egy más kezét, leguggoltak és úgy mentek korival,na a végén el is estek. Úgy is játszottunk, hogy hárman megfogtuk egymás kezét, és aki középen volt, az húzott minket. Én nagyon jól érezte magam. De jó, hogy a Czimmer Éva néni ennyi jó hétvégi programot szervez nekünk!

Jonkl Csenge 4. b osztály

Az anyanyelv nemzetközi napja – Február 21. - képek

1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára.
Erről a napról emlékeztünk meg a 4. évfolyamosok rövid műsorával és játékos anyanyelvi feladatokkal.

Alsós Farsang - képek

 Február 15-én szombat délután végre elérkezett az iskolai farsang ideje. Az alsó tagozat minden tanulója és a vendégül hívott óvodások is mindannyian jelmezbe öltöztek. Örömmel ismertük fel barátainkat, társainkat. Vidáman vonultak fel a felnőttek és a zsűri előtt. Ennyi vicces és ötletes jelmezt felsorolni is nehéz. Díjat kapott többek között: nyalóka, fejőlány, bűvész, Unikornis, Kleopátra, földgömb, akvárium. A legeredetibb jelmez a kukacos alma volt. Sokat ettünk, ittunk, táncoltunk. A táncversenyt az 1. a osztály nyerte, egy egész csoki tortát kaptak jutalmul. A bálkiránynő Pap Angelika, a bárkirály Rédl Márk lett. A tombola minden évben izgalmas, és nagyon kell figyelni, amikor a számokat kihúzzák. A fődíj kettő torta volt. Olyan jól buliztunk, egészen biztos, hogy messzire elűztük az idei telet!

Takács Regina, Tóth Réka, Ritter Dorottya, Förhécz Zalán, Horváth Zalán, Rédl Márk 2. a osztály

 Farsangi beszámoló - képek

 Iskolánkban 2014. február 15-én zajlott a farsangi mulatság. Délután már izgatottan gyülekeztek a Pókemberek, zombik, királyfik, királylányok és egyéb ötletes jelmezbe bújt gyermekeink. A levonulást követően aztán igazi karneváli hangulat kerekedett a tornateremben. A zsűrinek bizony nagyon nehéz volt választani a kreatív, szinte zseniálisan kivitelezett maskarák közül, akik aztán dobogóra is állhattak. A felvonulás után a gasztronómiáé lett a főszerep, a büfé ínycsiklandó kínálatából mindenki kiválaszthatta azt, mi szem-szájnak ingere. Aki gondolta az elfogyasztott kalóriákat a diszkóban „dolgozhatta” le, Balázs bácsi „vezényletével”, változatos, táncolható zenére mozoghattak a táncos lábúak. A délutánra a koronát a tombolahúzás tette fel, akkor derült ki, hogy gyümölcsöző befektetésnek bizonyult-e, a jegyek vásárlása. Többen örülhettek, mert a sikeres húzások után szép ajándékokkal gazdagodhattak.

2. b osztály tanulói

Ilyen volt a Valentin nap - képek

 Nagyon jó volt a Valentin napi buli. Nekem a 8.b-sek voltak a kedvenceim. Nagyon tetszett, mert bele raktak kis zenei részleteket. Kár, hogy a mi műsorunk alatt akadozott a CD. Jó volt a zene és a diszkó. Három darab tombolát vettem és abból egyet nyertem.

Horváth Petra 5. osztály

Február 14-e napos és szeles nap volt. Ezen a napon tartottuk a Valentin napi bulinkat. A parti 15:00 órakor kezdődött. Minden osztály műsorral készült és a tapsok alapján mindenki első lett. Azután kezdődött a tánc. A Dj nagyon jó zenét adott, de annyira hangos volt, hogy beleremegett a föld. A DÖK-ös értékelésben sajnos negyedikek lettünk. Nem sokkal a DÖK-ös értékelés után kipróbálhattuk szerencsénket. A tombola sorsoláson volt  aki nyert, volt aki nem. Volt büfé is, nagyon olcsón árulták az ennivalókat. Sok finom sütit és üdítőt vettünk. Jól éreztük magunkat. Várjuk a következő fergeteges bulit.

6. osztály tanulói

Nekem nagyon tetszett ez a nap. A zene is jó volt. Kár, hogy kevesen táncoltak. A műsorok is nagyon ötletesek voltak. Nekem a legjobban a 8. b-sek előadása tetszett. Minden osztály nagyon felkészült erre a délutánra. Sok süteményt hoztunk. A DÖK-ös versenyt az első félévben a 7. osztály nyerte meg. A tombolán sok szép és értékes ajándékot sorsoltak ki.  A tombola fődíját a 8. a osztály nyerte meg,ami egy torta volt. Én végigtáncoltam az egész bulit. Várom a következőt!

Molnár Fanni 7. osztály

A Valentin nap előadásokkal kezdődött. Minden felsős osztály bemutatott egy produkciót, ami legfőképpen vicces vagy táncos volt. Miután az előadásoknak vége lett, a hetedikesek és a nyolcadikosok elpakoltak, majd elkezdődött a diszkó és megnyílt a büfé. Sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk.  Az eleje lassan indult be, de utána jó lett a hangulat. Megint megnyertük a tortát, vagyis a kedves, aranyos, kedvenc tanár nénink.

Juhász Gábor, Sümegi Nóra 8. osztály

Tisztelt Kundra Lászlóné!

 Örömmel értesítem, hogy a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács illetékes szakmai bizottsága a Tehetségpont működési kérelmüket elfogadta, amihez ezúton gratulálok.
Tájékoztatom, hogy dokumentumaikon mostantól jogosultak használni mind a „Regisztrált Tehetségpont” megjelölést, mind a Tanács által a Tehetségpontok részére készített logót. Egyúttal jelzem, hogy a hozzánk beküldött regisztrációs lapon megadott adatok a hozzájárulások szerint rövidesen felkerülnek a honlapunkra is: www.tehetseg.hu/tehetsegpontok. A Tehetségpont azonosítószáma TP 121 001 390, pályázatok beadása esetén kérjük, ezt használják!
A regisztrációt követően üdvözöljük Önöket a Tehetségpontok egyre bővülő családjában és egyben ösztönözzük arra, hogy mielőbb vegyék fel a kapcsolatot a környezetükben és/vagy a hasonló tehetségsegítő területen működő többi Tehetségponttal. Ez nélkülözhetetlen lépés a Tehetségpontok ésszerű hálózati együttműködésének, illetve a jó tapasztalatok átvételének megalapozásához. A kapcsolatépítéshez segítséget nyújt a regisztrált Tehetségpontok fenti honlapon található keresőrendszere.
Mint ahogy Önök előtt is ismert, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, illetve a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a Géniusz Programot követően – egy újabb sikeres pályázat eredményeként – megkezdte a Tehetséghidak Program megvalósítását. A Tehetséghidak Program fő célja, hogy a Géniusz Programban kiépített és azóta is bővülő Tehetségpont-hálózat segítségével a tehetséges fiatalok érdekében és közreműködésével „hidakat”, azaz gördülékeny átmeneteket és szakmai kapcsolatokat építsen az érdekelt intézmények és az érintett társadalmi szereplők között.
A Tehetséghidak Programról a tehetseghidak.hu honlapon, illetve a MATEHETSZ munkatársaitól lehet bővebben tájékozódni. Érdeklődő partnereink külön kérhetik rendszeres hírlevelünket a www.tehetseg.hu-n. Kérem, erre Ön is hívja fel a figyelmet a saját szakmai partnerei és a potenciális érdeklődő ismerősei körében.
Végül további szakmai sikereket kívánok tehetségsegítő munkájukban.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács nevében üdvözlettel
Budapest, 2014-01-20
Rajnai Gábor sk.

A Padlás

 A Bartók Színházban jártunk, ahol a Padlás című darabot tekintettük meg. Nagyon izgalmas volt. A díszlet nagyon tetszett. Az elején volt egy betörő a darabban, aki fegyvert fogott a néző közönségre, majd elsütötte azt (ami persze nem volt igazi, de eldurrant és nagyon megijedtünk). A színészek nagyon szép hangon énekeltek. Nekem leginkább a Rádiós hangja tetszett. Az elején a nézőtér szélén álltak a szereplők, majd innen mentek le a színpadra. Néhány létra meg néhány doboz volt a díszlet és mégis nagyon élvezetessé tették a műsort. Voltak benne meglepő fordulatok, mikor feldobtak egy kisméretű labdát, mint szilvás gombóc és leesett egy nagyon nagy labda. Szerintem az eddigi legjobb műsor volt, amit valaha láttam.  
Az első lövésnél nagyon megijedtem, a másodiknál már kevésbé. Az elejénél (a leghátsó sorban ültünk), a korlátra felmászott az egyik szellem, és majdnem leesett. Négy szellem volt a darabban.Volt egy kis robot is, akit Robinsonnak hívtak. Ő mindent tudott. Volt egy rabló is, aki a padláson bújt el egy ládában. A szellemeket csak a Rádiós, Süti, a lány és Mamóka látta.  Mamóka szilvás gombócot főzött a szellemeknek és a gyermekeknek, akik azzal dobálóztak. A végén fel akarták robbantani a Padlást, de nem robbant fel, mert a fiú jó vezetéket vágott el. Egy nyomozónak a segédje Üteg, úgy bukfencezett be, hogy ezt mondta: Kamikaze vagy Hadzime. Ez nagyon mulatságos volt.

Weibel Krisztián és Tamási Réka 7. osztály


A KVJ Művek - képek

 

A nyolcadikosok után végre ránk került a sor, és elmentünk a községünkben üzemelő KVJ Művekhez gyárlátogatásra. A KVJ Művek a magyar Suzuki gyárnak gyárt alkatrészeket. Sok érdekes gép van a gyárban.  A gyár már egy nagyobb és jobb préselő gépet vásárolt. Van kézerővel működő és roboterővel működő gép. Sok nő dolgozik a gyárban. Műszakonként mindig más színű filccel írnak az alkatrészre. A minőségellenőr arra figyel, hogy minden alkatrésznek ott van-e az a lyuk ahová a csavart becsavarják. Több ellenőrzőgép is van. Régebb és újabb típusú gépek is vannak, amik ellenőrzésre szolgálnak. Nekem nagyon tetszett a gyárlátogatás mivel sok új gépet is megismerhettünk. Máskor is elmennék és akár még ott is dolgoznék. Remélem, jövőre mikor mi leszünk 8.-osok akkor is elmegyünk.

Molnár Fanni

A magyar kultúra napja - képek

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint- Kölcsei Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóra az ötödik osztály műsorral készült. A műsor bemutatása után az iskola minden tanulója közösen elszavalta a Himnuszt.

Iskolánk tanulói előadásában: Kölcsey Ferenc - Himnusz

ALSÓS  SZÍNHÁZBÉRLET


 Második bérletes előadásukat nézhették meg alsósaink január 20-án. A Bartók Színház Táncszínháza a Varázslat c. darabot adta elő.
Bár az egyórás fergeteges előadás egy varázslóról szólt és valóságos bűvészmutatványokat is láthattunk, az igazi varázslat az volt, ahogy a fiatal művészek produkciójukkal elbűvölték a gyerekeket. A rögtönzött közvélemény- kutatás szerint a legjobb szereplő „díját” a kobold kapta, és nagy sikert aratott a varázsló zöldre festett haja  is.
Nemcsak látványos, hanem tanulságos zenés-táncos darabot láthattunk. Hiszen minden gyerek azt kérdezte a műsor  végén: Miért a gonosz győzött? Semmilyen bölcsességet nem sikerült előkapni a „varázsdobozból” ,így csak ezt válaszolhattam: Az élet néha fricskát mutat nekünk.

Budai  Árpádné 4.a  osztály vezetője


Karácsonyi műsor - képek

Hagyomány már iskolánkban, hogy a téli szünet előtti utolsó tanítási napon karácsonyi műsorral köszönünk el egymástól az iskola diákjai és tanárai. Ennek a műsornak a felelőse a mindenkori hetedik osztály. Idén mi kaptuk e nemes és nem könnyű feladatot. Osztályommal már novemberben eldöntöttük, hogy Csajkovszkij Diótörő című darabjának prózai változatát mutatjuk be, így kedvcsinálóként egy szombati napon Budapestre utaztunk az Operába. Szemünk-szánk eláll a csodálkozástól milyen gyönyörű volt az épület, az előadás, a díszletek. Így hazajöve, nagy lelkesedéssel álltunk neki a darab feldolgozásának. Sokat gyakoroltunk. Szerencsére osztályom nagy része a bábcsoport tagja évek óta, így velük könnyű volt dolgozni. Természetesen nem maradt ki senki az előadásból, mindenkinek volt szerepe és része benne. Nagy sikert értünk el, vastapsot kaptunk az iskola közösségétől. Büszkék vagyunk magunkra.

Czimmer Éva 7. osztály vezetője

Idősek karácsonya - képek

Énekkarunk minden évben fellép az időseknek szervezett karácsonyi műsoron. Énekkarosaink Tóthné Kolmankó Diána karvezetésével, valamint Tükör Balázs gitárkíséretével ismét gyönyörű karácsonyi dalokkal köszöntötték Nagyvenyim szépkorú lakosságát, könnyet csalva szemükbe.

Kundra Lászlóné igazgató

Színház az iskolában - Robinson Crusoe - képek

 Iskolásaink egy része minden évben színházbérletet vált a Bartók Színház alsós és felsős tanulóknak szervezett előadására. Természetesen bérleten kívüli darabokat is megtekintünk, sőt Budapestre is ellátogatunk, hol a Bábszínházba, hol az Operettszínházba. Mivel azt szeretnénk, hogy minden iskolásunk találkozzon egy-egy színházi darabbal helybe is hozzuk ezt a műfajt. December 19-én délelőtt a Nevenincs Színtársulat mutatta be nekünk Robinson Crusoe kalandos történetének egy részletét. Nehéz helyzetben voltak a színészek, mivel a hat évestől a tizenöt évesig ültek a színpad előtt, 250 főnél is többen. Interaktív előadásukkal a közel egy órás darabot mindenki érdeklődéssel nézte végig, és jókat nevettünk az előadásba bevont tanulóink részvételén.

Budai Árpádné 4. a osztály vezetője

Mezőföldi Mikulás túra - képek

December 8-án elmentünk a mamával, és a testvéremmel, Alexával túrázni. A túra 15 km-es volt. Busszal mentünk egészen Ménesmajorig. Onnan indult a gyaloglás. Útközben találkoztunk a Mikulással. Elénekeltünk neki egy dalt és már osztotta is a szaloncukrokat. Aztán mentünk tovább. Egyszer oda értünk egy újabb állomáshoz, ahol megpihentünk kicsit. Persze ott is osztottak csokit. Mindenki ihatott, ehetett. Amikor mindenki készen állt elindultunk. Már mindenkinek fájt a lába. Szerencsére közel volt a következő pihenő. Volt ott tea, vörös bor. Mindenki jól lakott. Hát megint nekifutottunk a hosszú útnak, ami lassan, de véget ért. Én nagyon örültem, amikor megláttam az iskolát. Bementünk és ott mindenki megkapta az oklevelét és a kitűzőjét. Volt tea és egy kis eleség is, aminek elfogyasztása után mehettünk haza. Nekem nagyon tetszett bár egy kicsit elfáradtam. Máskor is szívesen mennék.

Pók Viktória 4.b osztály

Mikulás-délután - képek

A Mikulás-buliban az a jó, hogy együtt van az egész alsó tagozat, a nagycsoportos óvodások, a szülők. A bábcsoport mindig előad egy aranyos bábjátékot. Nekünk nagyon tetszett az előadásuk. Ezután sok mindent lehetett csinálni. A legjobb az idei évben a diszkó volt, ahol nagyon jó zenék szóltak a Balázs bácsi segítségével, és izgalmas volt a sötétség is. „Mindenki senkit nem talált meg.” Az evés-ivás is jó része a bulinak. Most egy fél tornatermi ennivaló volt, így a gyerekek –szülők együtt tömték a buksijukat. Rengeteg szép is finom süti volt, nekünk a kókuszgolyó tetszett a legjobban. A játszósarokban gyurmáztunk, rajzoltunk, nyomdáztunk, színeztünk.  A kicsik, mármint az ovisok és az elsősök építőztek és autóztak a szőnyegeken. A tornateremben sokat rohangásztunk is, amit persze ilyen bulikban nem szabad, de nagyon jó volt.

2. a osztály tanulói

December 06. - képek

December 6-án délelőtt megérkezett hozzánk is a Mikulás. Puttonyában sok-sok finomságot hozott, amit szétosztott a sok jó gyerek között, hiszen hozzánk csak ilyen tanuló jár. Előtte azonban minden osztálynak felolvasta dicséreteit, no meg intelmeit, amit segítő krampuszai írtak össze neki a tanév elmúlt időszakának tapasztalatai alapján. Köszönjük Nagyvenyim Önkormányzatának, hogy segítettek megtölteni a Mikulás zsákját, örömet okozva ezzel felsős tanulóinknak.  Gyönyörködjünk a képeken látható gyermeki mosolyokban és várjuk együtt jövőre is ilyen összefogásban december 6-át.

Kundra Lászlóné igazgató

Gyárlátogatás - képek

Iskolánk nyolcadikosai lehetőséget kaptak osztályfőnöki óra keretében gyárlátogatásra. 2013. november 25-én és december 2-án ellátogattunk a nagyvenyimi KVJ Művek Zrt. –hez, mely több, mint másfél évtizede préselt és hegesztett alkatrészgyártással foglalkozik és a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően jelentős beszállítójává vált az autóiparnak. A gyárlátogatás alkalmával bepillantást kaptunk az alkatrészek előállításába, a munkafolymatokba. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen odafigyelés és precízitás jellemzi minden egyes alkatrész gyártását. Betekintést kaptunk egy nagyon fegyelmezett rendszerbe, melyben az egymásra épülő gyártási egységek képesek egy egészet alkotni. A látogatásunk során minden munkafolymatról, alkatrészről pontos, érdekes és szakszerű információt kaptunk. A pályaválasztás előtt álló gyerekek sok érdekességgel és tapasztalattal tértek vissza, ez az élmény meghatározó lehet a jövőbeni pályájuk eldöntésében.  Köszönettel tartozunk Kiss V. Jenőnek, a KVJ Művek cég alapítójának és tulajdonosának, hogy lehetőséget kaptunk a gyár megismeréséhez.

Gere Szilvia - 8.b. osztályfőnöke

A jégkori - képek

December elsején, vasárnap korizni mentem a tesómmal és az iskolával. Jól szórakoztunk a barátnőmmel. A jég nagyon csúszott ezért vigyáztam, hogy ne essek el, mert az fájna. A korcsolyám kikapcsolódott ezért apához mentem és ő becsatolta, aminek nagyon örültem. A testvérem is jól szórakozott, vele is koriztam, az arcunk hideg pirosra fagyva vacogott. De nem fáztunk. A többi ember felkarcolta a korcsolyával a jeget, így nem mindenhol csúszott nagyon a korim. Örültem, hogy itt lehettem. Nagyon sok szülő és tanár néni is volt. Hamar lejárt az idő, így szólt a Czimmer Éva néni, és kimentünk a csarnokból. Hazafelé néztem a barátaimat, hogy sétálnak a buszmegállóhoz. Mi kocsival mentünk haza és elmeséltem anyának, hogy az tetszett a legjobban, amikor száguldottam a jégen, nagyon örültem hogy mehettem.

Szabó Fanni 4. b osztály

KORIZÁS - képek

December elsején vasárnap elmentünk az iskolával korizni. Először nem mertem bemenni, de aztán megbékéltem a jéggel. Nagyon sokan voltunk, és mindenki venyimi. Szerencsére nem estem el. Nagyon jól szórakoztam.  A végére úgy suhantam, mint a szél. Nagyon csúszott ezért vigyáztam magamra. Sajnos lejárt az idő, mennünk kellett. Én nagyon jól éreztem magam, de szerintem mindenki. Máskor is szívesen mennék.

Pók Viktória 4. b osztály

Diótörő című balett az Operaházban

A 7. osztállyal ebben az évben mi adjuk elő a Diótörő című balettet. Ezért elmentünk a Budapestre, az Operaházba és megnéztük az előadást. Reggel elindultunk kilenc órakor és tizenegy órára már fent is voltunk a fővárosban. Nagyon jó hangulat volt már a buszon is. Kívülről is nagyon szép volt az Operaház. Bementünk egy előtérbe és gyönyörű volt a mennyezet. Az ülőhelyek felett egy hatalmas csillár lógott középen. Elkezdődött a műsor. Mindenki elcsodálkozott, hogy milyen szép díszletek vannak. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek is. Voltak olyan gyerekek, akik csak 7 évesek voltak, és ők is úgy táncoltak, mint a felnőttek. Ami nekem még nagyon tetszett, azok a jelmezek voltak.  A legjobban a hópelyhek tánca tetszett, mivel olyan könnyedén táncoltak. Hazafele mindenki nevetett, beszélgetett, szóval nagyon jó nap volt. Remélem ebből tudtunk ihletet meríteni a Karácsonyi műsorra.

Németh Petra 7. osztály

Gyárlátogatás a KVJ Művekben - képek

2013.11.25-én elmentünk az osztályommal vagyis a 8/a osztállyal a nagyvenyimi KVJ Művekhez. Ez a gyár a Magyar Suzuki Rt. hivatalos beszállítója. Nekem nagyon tetszett, mert nagyon sok érdekes dolgot láttam. Mindenki nagyon udvariasan köszönt és bemutatkozott. Elsőnek egy épületbe bementünk és kaptunk védőszemüveget, amit akkor kell használni, ha olyan helyre, megyünk, ahol hegesztenek. Mutattak különböző gépeket (pl. présgépet, hegesztőgépet) Nekem leginkább a robotok tetszettek, mert azok különlegesek voltak. Ebbe a cégbe nagyon sok pénz mozog, hiszen a gépek, a nyersanyag, a kész alkatrészek is nagyon drágák.Például néhány gép meghaladja a 25 millió forintot is. Életembe még nem voltam itt, csak most, amikor mentem a sulival. Körülbelül 1 órát töltöttünk ott. Amikor végeztünk a diákok kaptak egy mikulás csomagot, a tanárok pedig néhány gyárra emlékeztető ajándékot.
Amikor hazaértem és megmondtam a szüleimnek hogy hol jártunk, akkor apukám elmesélte, hogy fiatalabb korában ő is ott dolgozott.

Kállai Rebeka 8. a osztály

Kutatók éjszakája a Dunaújvárosi Főiskolán

 November 13-án, szerdán este a hetedik és nyolcadik osztályból 22-en utaztunk be busszal a városba, egészen pontosan a  Dunaújvárosi Főiskola felé, hogy részt vegyünk az aznap este tartott Kutatók Éjszakája programon. Induláskor már nagyon sötét volt, és egyre sötétebb lett. Mikor beértünk a főiskolába, megnéztük a bevezető előadást, ahol elmondtak minden lényegeset, és miután a bevezető végére értünk, tartottak egy tésztahíd-törő versenyt, ahol az a tésztahíd nyert, amelyik a legnagyobb súllyal való terhelést kibírta. A világon a legerősebb tésztahíd több mint 600 kg-ot elbírt, ami elképesztő eredmény. A 2012-es helyi versenyen az első 69 kg súlyt bírt el, most ez kevesebb lett. Aztán sorban mentünk végig az előadótermeken. Először megnéztünk egy animációs előadást, aztán elsétáltunk egy olyan házba, ahol teljesen minimalizálták az energiafogyasztást, tehát például napenergiát használtak. Kipróbálhattuk, hogyan lehet a tudatunkkal vezérelni egy robotot. Krisztián az tanító tanárok szerint is nagyon sokáig tudta iránytani a robotot. Később megtekintettük a teljesen automatizált gyártógépeket, biológiai és fizikai előadásokat, baktériumot tenyésztettünk, majd utoljára bementünk a médiaterembe, ahol játszhattunk „1 perc és nyersz”- című játékot. Állhattunk a mikrofon, kamera mögött is, és felvették az egész előadásunkat. Mikor hazaértünk, már 22:00 óra volt. Ez az egész este egy jó szórakozás volt, de másnap sajnos csörgött az óra, iskolába kellett mennünk.

Juhász Gábor 8. a osztály

Tök buli | képek

Idén mi szerveztük a tök bulit. A zene jó volt, csak nem táncoltak. Sokan unatkoztak, egyeseknek egy fantasztikus nap volt. A tombola nagy élmény volt, láttam az emberek szemében a csillogást, hátha az ő számukat húzzák ki. Nem sokan öltöztek be, így könnyebb volt kitalálni, ki nyeri meg a jelmezverseny. Végre nem ültek a büfében. Volt egy idő amikor mindenkinek kötelező volt bemenni és táncolnia kellett. Végre az egész hely tele volt emberekkel. Szerintem ez volt a legjobb tök buli. Feladtuk a leckét a következő évfolyamnak. Én ugyanígy szervezném meg, semmit sem változtatnék meg rajta.

Nagy Viktória 8.b

Beszámoló a szakmai napról

Szakmai nap helyszíne: Gyengénlátók Általános Iskolája Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma 1147 Budapest, Miskolci út 77
Időpontja: 2013. október 24
Témája:  A kulcskompetenciák kialakítása gyengénlátó és aliglátó tanulók esetében;a szemléltetés jelentősége a látássérült tanulók számára; az idegen nyelv tanításának specialitásai
Célja:  szakmai tudásunk bővítése, valamint olyan hatékony tanítási módszerek elsajátítása, mellyel az iskolánkban tanuló látássérült diákok oktatását segíteni tudjuk.

Ez a továbbképzés lehetőséget nyújtott arra, hogy óralátogatásokon, előadásokon, személyes megbeszéléseken vegyünk részt, így megismerhettük a gyógypedagógiai szemléletet, és az iskola speciális eszközeit, módszereit.
Az első előadást Kelemen Csilla nyelvtanár és gyógypedagógus tartotta. Bemutatta a nyelvtanítás szemléltetőeszközeit, valamint ismertette saját tapasztalatait, élményeit az idegen nyelvi kommunikációval kapcsolatban.
Az előadást kővetően bemutató órákon vehettünk részt. Szabóné Hegyi Andrea magyar órája rendkívül hasznos volt számunkra. Bemutatta, hogy milyen technikákat kell alkalmazni egy gyengénlátó diáknál. A gyerekek változatos munkaformákban dolgoztak, az óra elején csoportmunkában mutatták meg a tanító által kiosztott érzelmeket, majd ezután páros munkában beszélték meg a főneveket.  Az óra végén olvasástechnikai gyakorlatot vetített ki a táblára. A tanító munkáját egy pedagógiai asszisztens folyamatosan segítette. A hagyományos iskolákkal szemben kis osztálylétszámmal dolgoznak, ami érthető is, hiszen ezek a gyerekek sokkal több figyelmet igényelnek. Az óra után mindenki feltehette a számára fontos kérdéseket.
Dr. Horváthné M. Márta gyógypedagógus az anyanyelvi kommunikációról, illetve a magyar nyelv és irodalom órán történő szemléltetésről tartott előadást, valamint hasznos könyveket mutatott az érdeklődőknek.
Szászné Kiss Magdolna gyógypedagógus a matematikai kompetenciáról tartott előadást, valamint saját készítésű matematikai eszközeit mutatta be nekünk.
Végül Józsáné Éltető Katalin rajztanár és gyógypedagógus a szociális kompetenciáról, önismeretről és a családi életre való nevelésről tartott előadást. 
Tantestületünk nagyon hasznos ismeretekkel lett gazdagabb ezen a napon. Örülök, hogy részese lehettem.

Koncz Magdolna 1. b osztály tanítója

Nemzeti ünnep | képek

1956. október 23-ra emlékeztünk iskolánk tornatermében 2013. október 22-én délután. 
Olyan embereknek köszönhetjük ezt a napot, akiket a büszkeség, az elszántság, a hazaszeretet, a tettrekészség fogott egységbe egy közös cél érdekében.Október 23-a nemzeti ünnep. egy ország ünnepe. Eseményei távoliak és közeliek is egyben. Mindnyájan érintve vagyunk, mert a nap cselekvő részesei közül sokan még itt vannak közöttünk, nagypapák, nagymamák, anyák és apák. Az események óta eltelt idő alatt felnőtt egy nemzedék, amely már nem csak a forradalom eseményeit, de az azt követő korszakot is csupán hírből ismeri: mi, mai diákok, fiatalok nehéz, de szabad világban cseperedtünk fel, annak minden örömével és terhével együtt.Tisztelettel, megbecsüléssel emlékeztünk ezen a napon azokra, akik a magyarság jövőjéért életüket áldozták, szenvedéseken estek át.
Végül Tamási Áron szavait idézem:"Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hű maradt hozzá. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, amely a magyarság számára mai tanítás."

Tóthné Kolmankó Diána 6. osztály vezetője

PontVelem | képek

A mi iskolánk is részt vesz a PontVelem Programban. Ez a kezdeményezés a gyerekek részére szóló szelektívhulladék gyűjtő- és ösztönző program, melynek egyik fő fókusza a használtelem- és –akkumulátorgyűjtés, valamint a használt mobiltelefonok és tartozékainak gyűjtése. Október hónapban minden tanuló kapott egy nagyon finom nápolyit, aminek a tasakjában egy kódot talált. Azok a tanulók, akik regisztráltak a http://www.pontvelem.hu/ oldalon, pontokat gyűjthetnek. Látogasd meg ezt az oldalt bővebb információért.

Wolf Györgyné igazgatóhelyettes, 8.a osztály vezetője

Nyílt nap az iskolában | képek

Iskolánkban október 16-án nyílt napot tartottunk az alsó tagozaton. Az ilyen napok mindig jó alkalmat biztosítanak arra, hogy a szülők bepillantást nyerjenek a tanórai munkába. Ezen a szerdán az osztályok az első két órára nyitották meg ajtajaikat. A vendégek a magyar és a matematika órák mellett német és angol órán is részt vehettek. Örömmel tapasztaltuk a nagy érdeklődést, hiszen nem csak sok szülőt, hanem sok nagyszülőt is köszönthettünk. Mint tanító és mint szülő is egy jó hangulatú, élményekben dús napnak lehettem részese.

Góczánné Renyák Éva 4. b osztály vezetője

Pályaválasztási kiállítás | képek

Előbb-utóbb minden leendő nyolcadikos tanulóban felvetődik a kérdés: Hogyan tovább? A jó iskolaválasztás hosszú időre befolyásolhatja a diákok jövőjét, életét. Vannak olyanok, akik már tudják mit választanak, de vannak olyanok is, akik még bizonytalanok. A körültekintőbb választáshoz nyújtott segítséget a Munkaügyi Központ szervezésében megtartott Pályaválasztási Kiállítás október 15-én, a Dunaferr Sportcsarnokban. Első alkalommal vettem részt ilyen programon és nyolcadikos osztályfőnökként elmondhatom, hogy nagyon sok információval szolgáltak a kiállító iskolák az érdeklődök számára. A tanulóink látványos bemutatókat láthattak, ezek mellett a kiállító iskolák szakmai kínálatát, elvárásaikat, az iskola nyújtotta szabadidős és egyéb lehetőségeit is megismerhették. Nagyon jól éreztük magunkat, sok hasznos információval tértünk vissza.

Gere Szilvia - 8.b. osztályfőnöke

Nemzeti hitvallás | képek

 

Az aradi vértanúkra emlékeztünk | képek

Október 6. az aradi vértanúk emléknapja. 2013-ban vasárnapra esett, ennek ellenére október 7-én, hétfőn hagyományainkhoz híven megemlékeztünk azokról a honvéd tábornokokról, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki.  Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is.Mindegyikükért harangok szóltak, mindegyikükért énekeltünk, és mindegyikükért gyertyát gyújtottunk.
Ebben a tanévben a 6. osztály készült már hetekkel e nap előtt, hogy méltóképpen emlékezhessünk meg honvédtisztjeinkről. Az egész osztály dalokkal, Futó Laura verssel, Wágner Anna irodalmi szöveggel, Kovács Dániel név szerint emlékezett.
Az iskola aulájában egész nap mécses égett a tizenhárom aradi vértanút ábrázoló kép előtt.

Tóthné Kolmankó Diána

Állatok világnapja | képek

Október 4-én az állatok világnapjáról az 5. osztály tartott megemlékezést.  Állatokról szóló érdekességeket válogattak össze, majd gyűjtésükből műsort készítettek, amit minden osztálynak bemutattak.  Rajzpályázatot is hirdettünk erre a napra és a legjobb munkákat az aulában állítottuk ki.

Kissné Fetth Mária 5. osztály vezetője

Zenei világnapot ünnepeltünk | képek

 Október 1-jén ismét hangos volt a tornaterem, mert reggel 8 órakor mindenki ott gyülekezett. De most nem sportesemény volt, hanem együtt énekelt közel 300 gyermek és felnőtt a zene világnapja alkalmából, melyet az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelt erre a rangra. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Mi is válogattunk a könnyűzenei palettáról. Énekeltünk Máté Péter dalt gitár kísérettel, de együtt zengtük mindnyájan az Edda zenekar egyik híres slágerét is, melyet szinte kivétel nélkül – a legkisebbektől a legnagyobbakig – mindenki ismert.Felemelő élmény volt látni, hogy mindenki együtt énekelt. Legyen még sok ilyen eseményben részünk.

Tóthné Kolmankó Diána

Iskolai túra a Budai-hegységben | képek

Jól indult a nap, szép idő volt, bár reggel kicsit hűvös volt.Nekem ez volt az ötödik túrám és ismét nagyon jól éreztem magam. Sajnos útközben darázs-invázió volt, sok gyermeket és a szüleiket megcsípte a darázs. Nagyon sírtak, de amikor a Vadasparkhoz értünk kicsit megnyugodtak. Nagyon érdekes volt a Vadaspark, sok állatot láttunk, sok képet készítettünk. Este későn érkeztünk haza, de megérte, mert nagyon tartalmas napot hagytunk magunk mögött. Reméljük a megcsípett kisgyerekek sem vesztették el a kedvüket, és eljönnek a következő túrára is.

Darab Dániel 8. a osztály

Kutatók Éjszakája | képek

 A kutatók éjszakája nekem nagyon tetszett. Először a fizikára mentünk be, és ott sok kísérletet láttunk, ami nagyon érdekes volt.  Sok dolgot láttunk tapasztaltunk, amit otthon nem látunk. Nagy kár lett volna, ha nem megyünk el. Nagyon jó kísérletek voltak. Volt, amikor a lufiba hélium gázt fújtak bele. A bácsinak nagyon furcsán változott hangja,hol teljesen magas lett a hangja, hol nagyon mélyre változott. Nekem nagyon tetszett. Utána átsétáltunk egy másik helységbe ahol a kémia volt. Ez a kutatók éjszakája a Műszaki Egyetemen volt. A bácsi nagyon jó kísérletet készített. Volt egy olyan kísérlet, amikor az öngyújtót meggyújtotta és a folyadékot ráspriccelte, ezután különböző színes felhő buborék keletkezett. Miután ennek vége lett sétáltunk és Czimmer Éva tanárnő mesélt Pestet és Budát összekötő a hidakról, a Műszaki Egyetemről és más érdekes budapesti helyszínről. Miután sétáltunk egy nagyot odaértünk a buszmegállóba és hazautaztunk.

Lakinger Zsuzsanna 8. b osztály

Suli hét | első nap, második nap, harmadik nap

A Sulihéten a legjobb játékot a tornateremben játszottuk, a neve: Szabadulj a labdától! Persze jó volt a 10 próba is. És a legeslegjobb a tortaevés! A Családi napon izgalmas volt a diszkó, mert sötétben lehetett ugrálni. A játszóházban ragasztottunk, és ezeken kívül még finom sütiket is ettünk!

2.a

Szerintem a sulihét nagyon szuper volt! A tanárok ugyan úgy részt vettek a játékokon (jó és vicces játékok voltak). Az első nap túrázni mentünk volna, de mivel sárosak voltak az utak, ezért a tanárok a suliban szerveztek nekünk játékos feladatokat.
Második nap az aranyos kis elsősök felavatása volt. Utána pedig projekteket csináltunk, és utána bemutattuk egymásnak. Szerintem mindegyik nagyszerű lett.
Harmadik nap délelőtt volt futóverseny, foci, beugró, és nekem meggyűlt a bajom a futóversennyel, de nem volt nagy dolog. Utána foci vagy beugró volt a választási lehetőség. Én a focit választottam, de nem volt valami jó. Délután Családi nap volt, minden asztalnál nagyon finom sütik voltak. Aztán Diák-Szülő, Diák-Tanár foci volt, és nem nyertünk. Sajnos, de majd legközelebb!

Sümegi Nóra 8.a

Nekem nagyon tetszett a sulihét. Az a rész tetszett nagyon, amikor az elsősökre ráadtuk a sulipólókat. Nagyon aranyosak voltak. A projekt nap jó volt. Összedolgozott mindenki, és nagyon jók lettek a munkák. Szerdán volt a suligyűlés, amin megbeszéltük a dolgokat. Délután tanulmányi verseny volt. Lehetett természetismeretre, matekra, angolra és szépírásra menni. Hát nagyon nehéz volt, igaz hetedikes anyagok voltak a lapon. Pénteken: Szupercsapat-bajnokság volt, és az volt a legjobb. Jó feladatok voltak. Volt, amelyik nehéz volt, de meg kellett vele birkózni. Utána kellett futni, ami jó volt. Ezután volt a beugró és a foci, délután pedig a Családi nap volt. Ott volt előadás, ahol a drámások léptek fel, majd ezután volt foci a felnőttek és a gyerekek közt. A gyerekek hoztak sütit és az osztályba kellett vinni, ahol megették.

Lakinger Zsuzsanna 8.b

A családi nap | képek

Nekem nagyon tetszett a családi nap. Négykor kezdődött, felléptek a drámások, aztán két ötödikes zenélt. 1630-kor volt a tanár-diák foci, ami 1645-ig tartott. Addig is persze, aki nem focizott az kint lehetett az udvaron vagy kézművesedhetet. 1700-kor kezdődött a diszkó, ez tetszett nekem a legjobban az egész családi napban. Nagyon sok és jó számok voltak. A számok többfélék voltak. Volt pörgős szám, lassú szám, diszkó szám. Sokan voltak a diszkóban. 1900-ig tartott a diszkó és a családi nap is. Remélem mindenkinek tetszett a családi nap.

Elek Réka 6. o

Te Szedd | képek

A Nagyvenyimi Polgárőrség szervezésében mi is csatlakoztunk az országos akcióhoz, szeptember 13-án, pénteken. Megtisztítottuk az iskolaudvart és környékét, a ligeteket, a játszóteret. Jártunk a Templomkertben, a patak parton, az ásatások környékén. Tanulóink környezettudatos magatartásának kialakításáért sokat tettünk ezen a napon.

Kundra Lászlóné igazgató

Tanévnyitó | képek

Szeptember elsején ünnepélyes tanévnyitóra gyűltünk össze az iskola tornatermében. Énekkarosaink műsora után az első osztályosok előadásában hallgattunk meg verseket. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei tanévben 49 első osztályos tanuló lépte át iskolánk küszöbét. Őket emléklappal, kis ajándékkal köszöntöttük az iskolában töltött első napon. A nyár folyamán iskolai létszámunk 273 főre növekedett. Tizenkilenc pedagógus indul neki nagy lelkesedéssel, hogy a megnövekedett gyerekseregnek tanulásban, programokban, játékban gazdag 181 napot biztosítson.
Marcus Aurelius azt mondta:
"Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted."
Kedves Diákok, Szülők, Kollégák! E gondolatok jegyében kívánok mindenkinek sok sikert, kitartást és erőt a 2013-14-es tanévhez.

Kundra Lászlóné igazgató

Ez történt a 2012/2013-as tanévben