HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE AZ ÓVODAI BEIRATÁSRÓL



Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2017. augusztus 31-ig betölti, valamint a 2017/2018. nevelési év során betölti a 3. életévét (az utóbbiak előjegyzésben kerülnek), hogy a fenntartásában működő óvodában az:

ÓVODAI BEIRATÁS IDŐPONTJA ÉS HELYE

május 2-án és május 3-án 8.00 és 17.00 óra között.

Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda /Nagyvenyim, Ady E. u. 2./

1. Az óvoda felvételi körzete: Nagyvenyim nagyközség közigazgatási területe.

2. Felvehető gyermekek: Elsősorban a körzetben lakóhellyel rendelkező gyermekek. Szabad kapacitás esetén más körzetből is vehető fel gyermek.

3. A beíratáshoz szükséges dokumentumok:
   a) a gyermek nevére kiállított személyi azonosító,
   b) a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
 c) a szülő (törvényes képviselő) nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.

4. Az óvoda az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását biztosítja.

5. Az értesítést a felvételi eljárás eredményéről az óvodavezető 2017. június 1-ig írásban megküldi a szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek.

6. A szülő a döntés kézhezvételtől számított tizenöt napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat Nagyvenyim Nagyközség Jegyzőjéhez. A kérelmet írásban, az óvoda vezetőjénél kell benyújtani. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

7. Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata



2017 március 29 szerda - 21:39:51 | kategória: Nagyvenyim - oktatás | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Kéményellenőrzés


Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy

a KÉMÉNY ZRT.
2017. április 6-tól

Nagyvenyim településen kötelező kéményellenőrzést végez!

Kérjük, tegye lehetővé a lakásba való bejutást, illetve biztosítsa a kémények valamint szerelvényeik (pl koromzsák bekötések) megközelíthetőségét, padlásra való feljutást!

Kémény Zrt. elérhetősége:
8000 Székesfehérvár, Kertalja u. 11.
Tel.: 0622-550-100
e-mail: kemenyzrt@kemenyzrt.hu


2017 március 28 kedd - 20:26:57 | kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


A megyében élőknek állít ki hatósági bizonyítványt a járási hivatal


Sajtóközlemény

A megyében élőknek állít ki hatósági bizonyítványt a járási hivatal

A korábbi gyakorlattól eltérően megváltoztak a taj-kártya, EU-kártya, valamint a családok otthonteremtési kedvezményének, illetve otthonteremtési kamattámogatás (csok) igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítvány kiállítására vonatkozó illetékességi szabályok.

2017. január 1-jétől kizárólag Fejér megye területén lakóhellyel rendelkezők kérhetik a fenti dokumentumok kiállítását a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Egészségbiztosítási Osztályától személyesen, postai úton vagy a kormányablakokon keresztül.
(Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály)

Üdvözlettel:
Szakonyi Balázs
kommunikációs referens
Fejér Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet



2017 március 13 hétfő - 16:09:34 | kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


HAJRÁ NAGYVENYIM!


Szurkoljunk együtt, hajrá Nagyvenyim!




2017 március 11 szombat - 08:16:09 | kategória: Nagyvenyim - sport | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Jótékonysági online árverés Simon Attila és családja javára



Simon Attila /Fotó: Zsedrovits Enikő

Baracson a nagy tiszteletnek örvendő Simon család feje, a 43 éves Attila 2 éve súlyos rákkal küzd. A 4 gyermekes családnak nagy szüksége van a támogatásra, mert a kezelésekre Budapestre kell járni, ami sokba kerül. Attila a vasműben esztergályos, de sajnos így nem tud dolgozni. Mind a 4 gyermeke iskolába jár még. Az anyuka szociális munkásként dolgozik. Szerény, becsületes, dolgos emberek, akik megérdemlik, hogy  segítsünk nekik. Aranyos Sándor egy véletlen esemény során szerzett tudomást Attila betegségéről és a család helyzetéről. Ekkor jutott arra a döntésre, hogy árverésre bocsájtja Baracs Község honlapján az egyik egyedi Tőrös botját, ezzel segítve a családon.

Az árverésre felkínált alkotás kikiáltási ára 200.000 forint, mely töredéke az értékének. Az, aki erre a nemes célra áldoz, olyan botot kap, amely praktikus, szép, egyedi és értékes. A készítő a szerencsés vásárló monogramját egy réztáblácskára vésve felerősíti a botra, ezzel még egyedibbé téve az amúgy is különleges darabot. Aranyos Sándor fegyverkészítő és egyben a nagylelkű felajánló a faragástól az ötvösmunkáig mindent saját kezűleg készített. Európában már csak egyedül Ő készít ilyen tőrös botokat. A bot illesztett pengével készült, ami az Ő saját találmánya. Az árverésre bocsátott „Túrabot” 1250 mm hosszú, benne 200 mm hosszú és 2 mm vastag borotvaéles kés, melynek nyele sasfej alakú, anyaga pedig diófa. A markolat két oldala tölgyfalevéllel és makkal díszített. A bot végében 10 mm átmérőjű és 20 mm hosszú tüske van elrejtve egy réztokban, amely egyetlen mozdulattal lehúzható. (Síkosban nagyon hasznos támasz.)

A tőrös bot kikiáltási ára 200.000 Ft volt.

Licitlépcső 10.000 Ft.

Licitálni 2017. február 10-től lehet a baracs.hu oldalon, és 2017.03.31. 12 óráig tart!

A bot átadása ünnepélyes keretek között a licit lezárását követő 8 napban történik.

Licitálni email-ben lehet a licit@baracs.hu email címen az összeg és a név megadásával.

(A további részletek a liciteljárás szabályai című dokumentumban)

A licit aktuális állását a baracs.hu oldalon lehet követni.

A liciteljárástól függetlenül bármilyen összegű adomány az alapítvány Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Baracsi kirendeltségénél vezetett 70600061-11070258 számú számlaszámára befizethető. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni: „Simon Attila támogatása”.

Bálint Mihály - A „Baracsért” Közalapítvány kuratóriumának elnöke



2017 március 10 péntek - 18:30:31 | kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Községi ünnepség



Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata
valamint a
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola
meghívja Önt és kedves családját
2017. március 14-én 15 órára 
MÁRCIUS 15-e
tiszteletére rendezett
KÖZSÉGI ÜNNEPSÉGRE 
az iskola tornatermébe. 
Ünnepi beszédet mond:
Tóthné Kolmankó Diána 
magyar szakos tanár
A műsor szereplői:
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai

Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata valamint  

a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola

 

meghívja Önt és kedves családját

 

2017. március 14-én 1500 órára

 

MÁRCIUS 15-e

tiszteletére rendezett

 

KÖZSÉGI ÜNNEPSÉGRE

 

az iskola tornatermébe.

 

Ünnepi beszédet mond:

Tóthné Kolmankó Diána

magyar szakos tanár

 

A műsor szereplői:

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai



2017 március 09 csütörtök - 10:04:30 | kategória: Nagyvenyim - kultúra | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Látogatási tilalom feloldása



Fejér megye valamennyi fekvőbeteg intézményében 2017. március 9-ével kezdődően megszűnik a 2017. január 19-től elrendelt kórházi látogatási tilalom.


Fejér Megyei Kormányhivatal sajtóközleménye:
influenza_sajtokozlemeny_20170308.pdf  



2017 március 09 csütörtök - 05:47:11 | kategória: Nagyvenyim - egészségügy | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Minden kedves hölgy olvasónknak




2017 március 08 szerda - 08:00:54 | kategória: Nagyvenyim - kultúra | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Hirdetmény az általános iskolai beiratkozásról


Értesítem az érintett szülőket, törvényes képviselőket (a továbbiakban együtt: szülők), hogy a 2017/2018. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2017. április 20-án (csütörtökön) 8 órától 19 óráig,
2017. április 21-én (pénteken) 8 órától 19 óráig.

Helye: Kossuth Lajos Általános Iskola Nagyvenyim, Fő u. 16.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A tankötelessé váló, azaz a 2011. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget az óvoda igazolja.

Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. A kötelező felvételt biztosító iskolák felvételi és a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzeteit a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala, mint megyeszékhely szerinti járási hivatal, a Fejér Megyei Kormányhivatal honlapján nyilvánosságra hozta, erről értesítette az illetékességi területén lévő valamennyi általános iskola igazgatóját, a települési önkormányzatokat.

A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt a Rendeletben foglalt eljárásrend szerint.

A jelentkezés elutasítása esetén a szülő jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be fellebbezési kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül. Az eljárást megindító kérelmet az elutasító döntést hozó iskolához kell benyújtani a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatójának címezve. A fenntartó a benyújtott kérelmet a beérkezéstől számított 21 napon belül köteles elbírálni.

A fenti rendelkezések szerinti körzetmeghatározás nem érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát.

Amennyiben a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz (a fellebbezést követően is), a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

Kérem a kedves szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenek eleget gyermekük általános iskolai beíratási kötelezettségüknek.



2017 március 07 kedd - 10:08:15 | kategória: Nagyvenyim - oktatás | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Országos tűzgyújtási tilalom


A földművelésügyi miniszter 2017. március 3-án átmeneti időre, általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az erdőkben. Magyarország erdeiben számos helyen fokozott tűzveszély alakult ki az erősödő nappali felmelegedés, valamint a szeles és csapadékmentes időjárásnak köszönhetően, ezért a földművelésügyi miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, 2017. március 3-tól átmeneti időszakra vonatkozóan általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.

Tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve parlag és gazégetést is.

A Földművelésügyi Minisztérium arra kéri az erdőben kirándulókat, a mezőgazdasági területeken dolgozókat, valamint a közúton és vasúton utazókat, hogy az erdőtüzek megelőzése érdekében járjanak el körültekintően, égő cigarettát ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható.

Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. Az aktuális tűzgyújtási tilalmakról valamint az erdőtűz megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról az www.erdotuz.hu oldalon is lehet tájékozódni.


Az országos tűzgyújtási tilalom elrendeléséről szóló határozat itt érhető el



2017 március 07 kedd - 07:15:01 | kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Oldal:  [1] 2

Archívum