|
Elismerések
Díszpolgári címben részesítettek:
2001
|
|
|
Dr. Kovács Pál (postumus)
17 évig ( 1968-tól 1985-ig ) a település körzeti orvosa volt. Lelkiismeretes
szakmai tevékenysége mellett a helyi közélet meghatározó személyisége lett.
Magasabb beosztásba kerülése után is mindig segítette a község, a nagyenyimiek
ügyeinek intézését. Ezt az elismerést sajnos csak halála után kapta meg
a településtől. |
 |
|

|
1997
|
Pataki József
Nagyvenyim postamestere volt 1988-ig. Postamesterként 43 éven át szolgálta
a település lakosságát, segítette ügyeik intézését. Segítőkészségéről,
emberiességéről számtalanszor tanúbizonyságot tett.A helyi színjátszó kör
meghatározó alakja volt.
Több cikluson keresztül volt tanácstag, majd a rendszerváltást követően
1998-2002 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett.
|
 |
|
Konrad Wagner
Altomünster partnertelepülés polgármestere. Altomünster és Nagyvenyim települések
közötti partnerkapcsolat kiépítését, fenntartását szívügyének tekintette
és tekinti. Döntő érdeme van abban, hogy a két település polgárai között
folyamatosan fejlődő kapcsolat alakulhatott ki a kultúra, sport, gasztronómia
és a művészetek területén.
|
 |
|
Dolmány Vendel (postumus)
1951-től 1988-ig Nagyvenyim plébánosaként, katolikus papként és mint magyar
- német szakos tanár, elévülhetetlen érdemeket szerzett a község lakóinak
vallási, oktatási és kulturális fejlődése tekintetében. Nagyon szeretett
a gyermekek oktatásával foglalkozni, hitoktatás és magán nyelvi órák formájában,
de készséggel segített az idősebb emberek problémáinak megoldásában is.
Képzettségével, sokoldalú ismereteivel, könnyed előadó-képességével magával
ragadta a fiatalabb és az idősebb hallgatóságát is. Kutatómunkájával jelentős
mértékben hozzájárult Nagyvenyim község történetének feldolgozásához.
|
 |
Molnár J. Frigyes (postumus)
A harmincas évek közepétől 1971-ig tanító, 1958-tól nyugdíjazásáig a helyi
általános iskola igazgatója volt. Nevéhez fűződik a jelenlegi - korábban
központi - iskola megépítése. Sokoldalúan képzett nevelő volt. Munkája
mellett szervezete a színjátszó kört, rajzolt, festett és méhészkedésre
tanította a nagyvenyimieket. Munkásságával nagy megbecsülést vívott ki
a település lakói körében. |
 |
|

|
1994
|
|
Lénárt József
Nevéhez fűződik a háború utáni földosztás, az első villanyhálózat kiépítése
a községben. 15 évig volt a helyi termelőszövetkezet elnöke, 1959-től nyugdíjazásáig.
A tsz elnökeként a helyi intézmények fejlesztéséhez jelentős segítséget
nyújtott. A község közéletének aktív részese volt. Tanácstagként nem csak
a körzetének, hanem az egész településnek a javát szolgálta.
|
 |
|

|
1993
|
|
Palágyi József
A község önállóvá válását, Hercegfalvától való elszakadását szorgalmazta
1947 és 1950 között. Ebben az időszakban jegyzői tevékenységet látott el
a településen. A tanácsok megalakulását követően végrehajtó bizottsági
titkár volt 1950-től 1952-ig, majd a helyi általános iskolában tanítóként
dolgozott nyugdíjazásáig. Tanítói munkája mellett népművelői, könyvtárosi
teendőket is ellátott. Munkássága során mindig szívügyének tekintette az
oktatást, nevelést, a helyi közügyekben való részvételt. Nagyvenyim
történetének kutatásában jelentőset és maradandót alkotott.
|
 |
|

|
|